Konferencia az új Fémkereskedelmi törvényről

Ezúton ajánljuk szíves figyelmébe az Országgyűlés által elfogadott, új fémkereskedelmi törvényről szóló 2013. október 17-i konferenciánkat, mellyel a törvény kihirdetéstől számított 60. napig tartó felkészülést kívánjuk segíteni.
 

 

Előadóink ismertetik az új szabályozást, áttekintjük a végrehajtási rendeletet (a tervezetet vagy az elfogadott szöveget, a jogalkotás helyzetétől függően), az NGM, a NAV és a Rendőrség előadói segítik az új szabályok értelmezését felmerülő kérdéseik megválaszolásával. A délutáni szekcióban beszélünk a hulladéktörvény legutóbbi változásairól, a hulladékszállítás rendelet módosulásáról és ellenőrzéséről, valamint a nemrégiben megjelent, a rézhulladék hulladékstátuszának megszűnéséről szóló európai rendeletről is. Előadóink többségétől meghívásunk elfogadásának szóbeli visszaigazolását már megkaptuk, csupán három felkért szakértő válaszát várjuk.

A programterv innen letölthető, a további részletekkel és a jelentkezési lappal rövidesen jelentkezünk.

Bízunk benne, hogy a tartalmas szakmai program felkelti az Ön érdeklődését is és rendezvényünk résztvevői között köszönthetjük.

A rendezvénnyel kapcsolatban további kérdésekben állok szíves rendelkezésükre!

 

Üdvözlettel,

Bíró Bernadett

oktatás- és rendezvényszervező

 

Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete

1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Tel.: +36 30 900 7323

Fax: +36 1 343 0985

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

www.hoe.hu

forrás: http://www.okopack.hu

 

Teszedd! - évszakot váltva folytatódik Magyarország legnagyobb szemétgyűjtési akciója

2013. szeptember 14-én harmadik alkalommal csatlakozhatunk a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországiért akciónaphoz. Várjuk az ország valamennyi részéről a lakosság, a vállalatok, az önkormányzatok, az iskolák, a civil szervezetek jelentkezését akik szeptember 14-én reggel 8 és este 6 óra között a lakóhelyükhöz legközelebbi szemétszedési ponton hozzájárulhatnak ahhoz, hogy aznap estére elmondhassuk: egy tisztább Magyarországért dolgoztunk. Az országos akciónap programnyitó sajtótájékoztatóján Dr. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára és Vámosi Oszkár, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertette az idei TeSzedd! céljait, a lebonyolítás módját.

 

TeSzedd! nap főszervezői a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ), a szervezésben és lebonyolításban együttműködő partner a Belügyminisztérium, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Az esemény kiemelt kommunikációs főtámogatója az MTVA Zrt.

Az országos akciónapra regisztrálni szeptember 11-ig lehet a www.teszedd.hu honlapon. A részvételhez kapcsolódó lehetőségekről, teendőkről ugyanitt tájékozódhatnak a jelentkezők.

 

 

 

 

 

Teszedd! célja, hogy összefogja azokat a lakosokat, akik tenni szeretnének azért, hogy tisztább környezetben éljünk, hogy eltűnjenek a gazdátlan, illegálisan lerakott szemétkupacok.

A lassan márkanévvé váló TeSzedd! az ország legnagyobb és legsikeresebb civil szemétgyűjtési akciója lett, melynek során közvetlen lakókörnyezetünket tisztítjuk meg az illegálisan lerakott szeméttől, közös erővel, önkéntesen!

 

 

 

 

 

 

A szervezők a TeSzedd! szemléletformáló erejére hívták fel a jelenlévők figyelmét. Egyetértettek abban, hogy egyetlen nap alatt nem lehet Magyarországot kitakarítani, megtisztítani az illegálisan lerakott szeméttől, ezért nagyon fontos a tudatosság és az, hogy soha ne dobjuk el a szemetet se az utcán, se a település határában lévő zöldövezetben, hanem mindig vigyük a megfelelő gyűjtőhelyre.

Csakúgy, mint tavaly, idén is több millió ember értesül majd az országos szemétszedési akcióról a híradókból, a nyomtatott lapokból, a rádiókból és az internetes hírportálokról. A szervezők arra bátorítanak mindenkit, hogyregisztráljon, és vegyen részt közvetlen környezetének a szeméttől való megtisztításában, mert a személyes tapasztalat, a közösen végzett munka ereje, eredménye nemcsak látványos tisztaságot hoz, hanem jelentős lépés a környezet, a természet védelmében, ami ráadásul szemléletet is formál.

 

 

 

 

A szervezők tapasztalatból is mondják, hogy azok az emberek, akik személyesen is megtapasztalják, hogy a környezet szeméttől való megtisztítása nehéz munka, biztosan nem viszik az utcára, a falu szélére, az erdő aljára vagy a buszmegállóba a szemetüket, akkor sem, ha senki sem látja.

Tavaly országszerte szedtük az illegálisan lerakott szemetet, szinte mindenütt: utcán, parkokban, települések határaiban, folyók és tavak partján, sőt a speciálisan kiképzett szakemberek a vizek mélyét, a hegyek járhatatlan szikláit is megtisztították. Ugyanilyen széles körű összefogásra, ugyanilyen példamutatásra van szükség idén is, mert meg akarjuk mutatni mindenkinek, hogy egy tiszta, szép Magyarországon akarunk élni, és ezért teszünk is.

A szervezők a sajtó jelenlétében, rögtön regisztráltak a www.teszedd.hu oldalon, ahol egyének és csoportok isjelentkezhetnek szeptember 11-ig Magyarország legnagyobb szemétgyűjtési akciójára.

Te is részese lehetsz a szervezőcsapatnak: ha országjárásod során illegális szemetet találsz településeken vagy azokon kívül - pl. erőkben, vízpartokon, az út mentén -, fotózd le és a HULLADÉK BEJELENTÉS funkció használatával küldd el nekünk. Mindezt gyorsan és egyszerűen megteheted!

Az androidos alkalmazás már letölthető a Google Play-ből.

Az iOS-s alkalmazás pedig elérhető az AppStore-ban.

Ne "kíméld" az okostelefonodat: próbáld ki a TeSzedd!-es alkalmazást. Töltsd le most!forrás: http://www.okopack.hu

 

"Zöld" programok a Hajdúhéten

 

 A Hajdúhét kísérő programjaként, minden nap az érdeklődők rendelkezésére álltunk a Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium területén, valamint a Kinizsi téri Lovaspályán.

A felnőttek számára tájékoztatást nyújtottunk a „Hajdúsági Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás által fenntartott szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer továbbfejlesztésével” kapcsolatban. Kiadványokat és szabadtéri mobil kiállítást is biztosítottunk a lakosság számára, a gyerekek pedig játékos formában jobban megismerkedtek a szelektív hulladékgyűjtéssel. Ezen kívül kézműves foglalkozás, és különböző ügyességi játékok színesítették a standunkat. Az élményen kívül nagyon sok gyerek ajándék matricával és újrahasznosított füzettel lett gazdagabb.

És ha mindez nem lenne elég, a Hajdúsági Expó területén megtalálható volt a Hulladékból Termék kiállítás, amit szintén mi állítottunk ki a nagyérdeműnek.

Reméljük, mindenki jól érezte magát és hasznosnak bizonyult a nálunk eltöltött idő. Legközelebb augusztus 24.-én, a Középkerti Napokon találkozhattok velünk!

 

Hajduhet 2013 2


 

Ősztől házhoz megy

Több mint egymilliárd forintból fejlesztik a Hajdúsági Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás által fenntartottszilárdhulladék-gazdálkodásirendszert.

A projekt megnyitóját június 6-án tartották a városházán, ahol elhangzott, a pályázat legfontosabb célkitűzései között szerepel a térség tizennégy városában megvalósuló közvetlen lakossági szelektív hulladékgyűjtés megszervezése és üzemeltetése, a zöldhulladék külön gyűjtése és házi komposztálók üzembe helyezése. Ezek mellett fejlesztik a hulladékgyűjtést és -lerakást végző gépparkot, illetve növelik a szemétlerakó kapacitás-kihasználtságát. A fejlesztéshez 805 millió forint támogatást ítéltek meg, a későbbiekben lehetőség nyílik az önerő mérséklésére, amivel
akár a 100%-os támogatottsági intenzitás is elérhetővé válik. Elhangzott továbbá, hogy az eszközök beszerzése és kiosztása csak az első lépés, a legfontosabb szerepet a lakosok kapják majd.

Jelenleg a gyűjtőedények beszerzése folyik, amelyeket várhatóan őszre osztanak ki, és minden kertes ingatlantulajdonos többször használatos szelektív gyűjtőedényt kap a csomagolási hulladékok, mint a fém, a papír és a műanyag, illetve a biohulladékok gyűjtésére.
A társasház, lakótelepi településrészeken a gyűjtéstovábbra is gyűjtőszigeteken valósul meg, amelyeket fém tárolására alkalmas konténerekkel bővítenek.