Van mit javítani környezettudatosságból

Környezettudatosság Zöldlista

Nem állunk rosszul a környezettudatos vásárlással, de jobban is odafigyelhetnénk a szempontjaira. A tavalyi Zöldlista – vásárló program keretében felmértük a vásárlói, vásárlási szokásokat. Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség hoszteszei majd 7000 embert faggattak ki arról, mennyire tartják szem előtt vásárlás közben a környezettudatosság szempontjait.

Az eredmény nem rossz, de lehetne akár sokkal jobb is. Kíváncsian várjuk az idei eredményeket.

Zöldlista infografika felmérés környezettudatosság_kicsi

Veszélyes-e a műanyagokat elégetni?

Kémény füst égetés

Dől a füst a szomszéd kéményéből? Ez nem feltétlenül jó jel, még akkor sem, ha a Vatikán közelében lakunk és éppen pápaválasztás van. Nem valószínű ugyanis, hogy szurokkal és olajjal együtt éget el szavazócédulákat, inkább műanyagot és gumit dobhatott a kályhájába. Miért rossz ez nekünk azon kívül, hogy büdös, nem látunk tőle és be is lep mindent?

Műanyagok égetése

A műanyag hulladékok nyílt színi égetése közvetlen és közvetett módon is veszélyes az egészségre. A levegőbe kerülő toxikus részecskék éveken keresztül mérgezik a tágabb és szűkebb környezetünket, a kertjeinket, melyben a zöldségeket és gyümölcsöket termesztjük. Sokan a kályhában és kazánban égetik el a műanyagok hulladékokat, hiszen – vélhetően ezt gondolják – kőolaj származékból vannak, van fűtőértékük. Vagy talán lustaságból nem viszik el a szelektív hulladék tárolókba.

A műanyagok égetése – a 21/2001. számú kormányrendelet értelmében – nyílt színen, vagy bármilyen tüzelőberendezésben tilos! És nem véletlenül…

vegyes tüzelésű kazán égetés

A vegyes-tüzelésű  kályhákból kikerülő toxikus füst nemcsak a kéményen keresztül távozhat, hanem a tökéletlen égés következtében a lakótérbe kerülve, az ott lakókat közvetlenül mérgezik.

A műanyagok, mint például a PVC, a polisztirol, a polietilén  (műanyag palackok, csomagoló anyagok, háztartási és ipari műanyag termékek, kábelek stb.), valamint a gumitermékek égetésekor szén-monoxid és dioxinok kerülnek a levegőbe. Míg a szén-monoxid mérgezésekről  egyre többet hallhatunk (a tünetei émelygés, fejfájás, végtag gyengeség, izomfájdalom, ájulás, halál),  a dioxinok toxikus hatásai nem ennyire közismertek. A dioxin klórt tartalmazó, mérgező szerves vegyület, melynek belélegzése elősegíti az asztmás betegségek kialakulását, különböző allergiákat okozhat és hosszabb távon halálos is lehet. Tanulmányok mutatják be, hogy a toxikus összetevők a szervezetbe kerülve hormonális elváltozásokat okozhatnak.

Pár dolgot tehetünk:

  1. Ne vásároljunk műanyag csomagolással ellátott termékeket, helyette vegyünk visszaváltható csomagolással ellátott, vagy nagy kiszerelésben kapható  árut. Ezzel megelőzzük a műanyaghulladék keletkezését.
  2. Igyekezzünk a műanyag csomagolást kreatívan felhasználni a háztartásban, így sem keletkezik belőle hulladék.
  3. Ha kidobjuk, akkor mindenképpen a szelektív hulladékgyűjtőbe tegyük – ezzel biztosíthatjuk, hogy a hulladék nem a lerakóba kerül, hanem másodnyersanyagként hasznosul (energiát és nyersanyagot spórolunk, ezáltal is csökkentjük a környezeti terhelést).

forrás: http://szelektalok.hu

Tarolt a magyar hulladékkezelő

Az Éltex Kft. nemzetközi elismerést nyert a környezetvédelemben nyújtott munkájáért! Tevékenysége a nulla hulladék lerakás filozófiát követi és a hulladékok 100%-os hasznosítását tudhatja magáénak a magyar hulladékkezelő vállalat - maga mögé utasítva a Procter & Gamble (P&G) 82 000 partnerét.
 

Sorozatban a harmadik alkalom, hogy az Éltex bekerült azon 15 díjazott közé, akiket a multinacionális vállalat a 82 000 partnere közül választ évről-évre a legjobbnak. A magyar hulladékkezelő segítségével a Procter & Gamble olyan eredményekkel büszkélkedhet, mint a nulla lerakással működő termelés, és a hulladékok 100%-os hasznosítása. A Procter & Gamble 6 évvel ezelőtt alapította az Év Üzleti Partnere díjat abból a célból, hogy bemutassa és megünnepelje azon partnerekkel történő együttműködését, akiket az éves beszállítói értékelésben nemzetközi szinten a legjobbnak ítél.

Az Éltex számos P&G termelőüzemet kiszolgál tevékenységével. Cél minden esetben a környezeti hatás minimalizálása – úgy, hogy a keletkezett hulladékok feldolgozást követően értékesítésre kerülnek – ezáltal a termelőre háruló költségek is visszaszorulnak. Figyelemreméltó, hogy a P&G nagyvállalatként mennyire elkötelezett a környezetvédelem iránt és partnereit is aktívan bátorítja erre.

„A fenntarthatóság tevékenységünk egyik legfontosabb mérőszáma. Célunk, hogy a termelőüzemekkel megértessük, hogy minden hulladék értékkel rendelkezik, így a lerakás a lehető legrosszabb megoldás a feleslegesnek ítélt anyagok kezelésére.” – mondta el Vass Zoltán, az Éltex Kft. igazgatója a Cincinnatiban rendezett díjátadón. A vezető azt is kifejtette, hogy rendkívül nagy büszkeséggel tölti el, hogy cége munkáját már sorozatban harmadik alkalommal ismerte el a világ egyik legnagyobb vállalata, a Procter&Gamble. Kiemelte, hogy kollégái erőfeszítései jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy sikeresek lehessenek egy ilyen hatalmas igényeket támasztó multinacionális partnerrel való együttműködésben.

Az Éltex Kft.-t 1989-ben két tradicionálisan természetvédelmi szemléletmóddal rendelkező család alapította. Alapgondolatuk az volt, hogy az útmenti és az erdőkben elhullott fa törmelékeket és fa hulladékokat miért ne lehetne úgy hasznosítani, hogy az környezetkímélő, a társadalom számára hasznos és egyben gazdaságos legyen. E gondolat mentén született meg a cég ma is élő filozófiája, miszerint minden hulladék értékkel bír. A folyamatos fejlesztésnek és a feladatok megoldásába fektetett munkának köszönhetően mára az Éltex a foglalkoztatás tekintetében a legnagyobb a magyarországi hulladékkezelő szektorban. A vállalat szoros együttműködésben dolgozik a világ legnagyobb cégeivel, melyek a legkülönbözőbb termékeket gyártják, például telefon tartozékokat, műanyag alkatrészeket, high tech elektronikai eszközöket, autó alkatrészeket, mosószereket vagy pelenkákat. Az Éltex feladatának tekinti, hogy segítséget nyújtson ezeknek a cégeknek olyan stratégiák kidolgozásában, melyekkel csökkenthetik ökológiai lábnyomukat, és a termelés költségeit egyaránt.

forrás: greenfo.hu

Zöld Karácsony - Nem, ez nem a tárgyak ünnepe

Már hetek óta bombáznak minket a különféle reklámokkal és dekorációkkal, idén ismét előrébb lopakodtak az előkészületek, már az elnyúlt késő őszi napokon szuggeráltak minket a "karácsonyi feeling"-gel. Hiába, ilyen ez a globális kalmárlogika…
Rajtunk múlik minden. Fittyet is hányhatunk az invázióra és megélhetjük a Karácsonyt, úgy, ahogy azt kell: békésen, meghitten, szeretetteljesen. Ennek ellenére sajnos sokan forgatják a szemüket az ünnepek hallatára, ez a cikk talán nekik szól a leginkább!

Fogyasztási kultúránk jelenlegi állapotában nem fenntartható, s ez fokozottan értendő az ünnepi alkalmakra is! Jelenleg is MÁSFÉLSZER annyit fogyasztunk mi magyarok, mint amennyit illene, az ünnepek alkalmával sáfárkodhatnánk bölcsebben pénzünkkel, erőforrásainkkal. "A jó gazda gondosságával…" - mondaná Tanár úr.

skate_3


A karácsonyi vásárlás közben, vagy utána sokszor szembesülhetünk átveréssel. Gyakori a hibás termék, amely akár komoly kárt és balesetet is okozhat! A szakemberek szerint az átlag vásárló rendkívül kiszolgáltatott, így a kellemetlenségek elkerülése miatt fontos betartanunk néhány szabályt!
További hasznos tájékoztatók a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján.
Segítségkérés fogyasztóvédelmi esetben: 06-30-9-634767

Mikor kötelező a csere?
Mindenképpen tartsuk meg a számlákat, cserére ugyanis akkor kötelezhető a kereskedő, ha bizonyítani tudjuk, hogy nála vásároltunk. Ha felfedezzük, hogy hibás a termék, ne használjuk tovább, azonnal jelentkezzünk a kereskedőnél. A hibás áru javítását a bejelentéstől számított 8 napon belül el kell végezni. Ellenkező esetben a terméket ki kell cserélni, vagy a vételárat vissza kell téríteni.

AJÁNDÉKOZÁS
Tárgy helyett élményt! Okozz igazi meglepetést és örömet!

"A szeretet az, amire a leginkább vágyunk, amiről oly sok dal, vers és film szól. Legalapvetőbb szükségletünk, amit odafigyeléssel, gyengédséggel és ajándékokkal fejezünk ki."
Tárgyak helyett közös élményeket (kirándulás, teázás, fürdőzés, stb.) is adhatunk. Erre kitűnő módszer a "Tükörben a Világ" kiállításról kölcsönzött ajándékutalvány, amit tetszés szerint BÁRHOGY kitölthetünk! Töltsd le és légy frappáns, okozz igazi meglepetést!

ajándékutalvány

"A mi kultúránkban az ajándékozás a szeretet egyik kifejezése. Egy indián törzsnél viszont betegségnek számít a birtoklás iránti vágy. Akin észreveszik, hogy túlságosan lázba hozzák a tárgyak, azért komolyan aggódni kezdenek. A betegség gyógymódja az, hogy az illetőt addig halmozzák el mindenfélével, amíg a tünetei el nem múlnak." (Forrás: Tükörben a Világ kiállítás)

A különböző szolgáltatásokra szóló utalványok is nagy eséllyel okoznak örömöt, hisz' ki ne vágyna egy masszázsbérletre, egy könyvutalványra, vagy urambocsá' egy fürdőbérletre!? Aki nagyon "méregzöld", annak ajánljuk a környezetbarát boltba szóló utalványt!

Csatlakozzatok Zöld Karácsony Facebook csoportunkhoz, egyre több ötlettel gazdagodunk!

Lehet saját magunk által készített ("home made", Do It Yourself - DIY) ajándékkal is készülni. Ennek újra nagy értéke és jelentősége van! Számtalan ötletet meríthetünk a netről (pl.: Édes Otthon, Cellux Csoport), vagy személyesen is részt vehetünk cimboráinkkal egy kreatív pikniken, ahol szakmai segítséggel engedhetjük szabadjára fantáziánkat.
DE VIGYÁZZ! Ne porfogót, vagy gagyit készíts!

Karácsonyi workshop lehetőségek

Tárgyak helyett IDŐt - Tölts minőségi időt barátaiddal

Az idő érték, lepd meg a hozzád közel állókat egy kellemes délutáni forraltborozással vagy egy sétával a parkban. A lényeg, hogy egy pár órára letedd a rohanó életedet és valami mindkettőtök számára értékessel töltsd meg. Akár tanulhatsz is valami olyat, amit már régóta tervezel, például kötni, mézeskalácsot készíteni, barkácsolni, bármit, amiben egyikőtök csak egy kicsivel is járatosabb, mint a másik. Lesd meg a SlowBudapest képeit, mit kérnének a belvárosi járókelők idén Karácsonyra:

nelli

Adj HASZNÁLHATÓ ajándékokat

Minden háztartásban használunk szappant, kozmetikumokat, sőt ha megtanulsz sajtot készíteni és tésztát gyúrni, az egy lépés lehet az önfenntartás irányába. Jó hangulatú workshopkat tart a Messzelátó Egyesület, ahol amellett, hogy saját készítésű termékekkel pakolsz fel, tudással gazdagodsz, magán a programon való részvétei is lehet az ajándék! Még három alkalom Karácsonyig!

sajt

Nálatok is törnek az edények? Unod az "ajándék" reklámbögréket, amiknek az árát úgyis, rajtunk, vásárlókon verik le? A MadeByYou a kerámiafestésre "szakosodott" és bár nem az újrahasználat jegyében szervezik alkotóműhelyeiket, de kreatív közösségi programnak kiváló.

mby

"Év végi bulik" - avagy Ünnepek az irodában

Te vagy a programfelelős? Csapatépítő helyszínt keresel? Környezetbarát módon oldanád meg a dekorációt? Nagyszerű ötleteket találsz a kockacukor blogban: csillagok gemkapocsból, asztali karácsonyfa, ráadásul a már kézbesített borítékokra is oszthatsz egy utolsó szerepet mielőtt a papírgyűjtőbe kerülnének.

A csapatépítő helyszínt és programot pedig bízd a Medence Csoportra, akik a re+concept programon belül reklám molinókból készítenek különféle méretű és funkciójú táskákat

hulladékból művészet galéria 6

Ha vége az ünnepeknek - Mi lesz a karácsonyfával?

Erre már a fa megvásárlásakor ügyelnünk kell, érdemes végiggondolni hány évbe tellett mire a fa megnőtt, mennyi ideig gyönyörködünk benne eztán (Egy vagy két hét? Tényleg megéri?).

fenyőfa

Vágott fenyő helyett környezettudatos választásnak bizonyul a visszaváltható karácsonyfa rendszer, mely az előző években a Humusz és a Rügyecskék Alapítvány szervezésében, az Oázis kertészetek közreműködésével valósult meg.

Aki ragaszkodik - az egyébként csak a XIX. század óta elterjedt - hagyományhoz, és a fenyőfaárusoktól szerzi be az idei tűlevelűt, néhány ötlettel csökkentheti személyes környezeti terhelését. A "termikus hasznosítás" során hőenergiává hasznosul (csak a gyerekek meg ne lássák;) ) illetve komposztálás útján virágföld alapanyagává válik. Fontos tudni, hogy terpén és gyanta-tartalma miatt több időt vesz igénybe a lebomlás, és főképp gombák végzik, melyeknek több levegőre és napfényre van szüksége, így érdemes -felaprítás után- a rácsos szerkezetű lombkomposztálóba tenni.

Ha egyikkel sem rendelkezünk, leadhatjuk a lakóhelyünkhöz közel eső FKF pontban.

Az újrahasznosítás szellemében fahulladékból és PET palackból készült fákat is állíthatunk akár :

ujrahaszn fa_3  fenyofa_6
ujrahaszn fa_2

Forrás: www.okopack.hu

HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TOTÓ nyertesei

Az őszi hírlevelünkben megjelent HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TOTÓ nyertesei a következők:

Tóth Imréné (Hajdúdorog), Bodnár Gyöngyi (Hajdúböszörmény), Enyedi Zsuzsa (Hajdúhadház), Matyók András (Polgár), Török Sándorné (Hajdúböszörmény), Ölveti Gábor (Hajdúhadház), Csobán Eszter (Balmazújváros), Tar Orsolya (Balmazújváros), Tóthné Lovas Róza (Hajdúböszörmény)

Mindenkinek gratulálunk! Aki most nem nyert ne csüggedjen, hiszen jövőre még lesz hírlevelünk!